Egyesületünk a Kulturális és Innovációs Minisztérium által támogatott projektje keretében, 2024.
szeptember 14.-én megtartotta az első „Családi Szabadegyetem” előadását Diószegen. A „Családi
Szabadegyetem Moldvai Csángó Magyar Településeken” projekt (a továbbiakban CsSzE-24) a
Romániában, szórványban élő csángó magyar családok életminőségének javításához kíván hasznos
ismereteket nyújtani. A szabadegyetemi előadásokat, gyakorlati foglalkozásokat három moldvai
csángó magyarok által lakott településen; Diószegen, Magyarfaluban és Lábnyikon tartjuk meg.
Az előadásokon és azokhoz kapcsolódó programokon való részvétel a nevezett településeken, illetve
azok vonzáskörzetében lakó magyar családok számára ingyenes, de előzetes jelentkezéshez kötött.
Az előadásokat és a foglalkozásokat a KárpátHáló Egyesület felnőttképzésben jártas, magasan képzett
szakemberei, magyarországi és a helyi egyesületi tagjai, tartják. Az egyesületi tagok mellett az
előadások és a gyerekfoglalkozások megtartásában, szervezésében partner szervezetünk a Moldvai
Csángó Magyarok Szövetségének helyi pedagógusai is közreműködnek.
A magyarországi szakemberek által kidolgozott előadások meghallgatásához és a foglalkozásokon
való részvételhez előzetes tudás nem szükséges.
A Családi Szabadegyetem keretében az előadásokon és a gyakorlatokon a családok tagjai –
nagyszülők, szülők és az 5 – 14 éves gyermekek – együtt vesznek részt. Így a családi közös
ismeretszerzés révén erősödnek a családban a kapcsolatok, és azonosan értelmezhetővé válnak a
családi közösség számára hasznos új ismeretek. Az előadások és a gyakorlatok az alábbi
témakörökben nyújtanak hasznos ismereteket a család bármely generációját képviselő tagjainak:
- az élet minősége a családban
- internet biztonságos használata (okos telefon)
- sportoljon együtt a család
- egészségmegőrzés
- a zene világa
- egy magyar film közös megtekintése és megvitatása.
Az összesen 23 órányi előadásból és gyakorlatból álló foglalkozás mellett külön 10 óra gyerek
foglalkozást is tartunk a kisebb gyermekek számára.
A „Családi Szabadegyetem” programját teljesítő résztvevők a KárpátHáló Egyesület oklevelét kapják
meg az ünnepélyes záró rendezvényen.