MAGYARKANIZSÁN TARTOTTA KÖZGYŰLÉSÉT A KÁRPÁTHÁLÓ EGYESÜLET

A Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósulhatott meg 2019. január 24-26. között a vajdasági Magyarkanizsán a KárpátHáló Egyesület programalkotó közgyűlése. A rendezvényen résztvevő magyarországi, erdélyi és délvidéki partnerek az éves működéssel kapcsolatos beszámolási és tervezési feladatok mellett továbbképzésen is részt vettek.

A KárpátHáló KESZ megtervezte 2019 évi tevékenységeit, különös tekintettel a szépkorúak informatikai képzésének továbbfejlesztésére és a Kárpát-medencei szintű folytatásának lehetőségeire. A program során megtörtént a lehetséges források feltárása és a forrásszerzés, forrásbővítés esélyeinek áttekintése.

A közgyűlésen Palotás József elnök köszönetet mondott dr. Madarász Sándor KESZ elnöknek és partnereinek Varga István ügyvezető igazgatónak, Sarnyai Károlynak, Klárik Máriának és Klárik Attilának, Becsky Kingának, Horváth Zsuzsának, és Kovátsné Vörös Ágnesnak a képzések megszervezését és lebonyolítását lehetővé tevő áldozatos munkájukért.

Dr. Madarász Sándor beszámolt azokról a szakmai és emberi élményekről, melyek lényegét a külhoni magyarlakta területeken megszervezett képzések közösségformáló erejében és a pozitív visszacsatolásokban ragadta meg.

Modláné Görgényi Ildikó elnökségi tag vezetésével a projekt előkészítő team tagjai véglegesítették a 2019-ben megvalósítandó projekteket is.

A közgyűlés résztvevői

Palotás József

elnök

Kérjük, jelentkezzen be a hozzászóláshoz!